Miben állunk rendelkezésre? Bérmálás

“Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok meghallották, hogy Szamaria elfogadta Isten szavát, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Amikor megérkeztek, imádkoztak értük, hogy kapják meg a Szentlelket. Mert még egyikükre sem szállt le, hanem csak meg voltak keresztelve Urunk Jézus nevében. Akkor rájuk tették kezüket, és megkapták a Szentlelket.” (ApCsel 8,14–17) A bérmálás tökéletesíti a keresztségi kegyelmet; szentség, melyet a Szentlélek azért ajándékoz, hogy mélyebben meggyökereztessen az istengyermekségben, erősebben beletestesítsen Krisztusba, erősebb kötelékkel kössön az Egyházhoz, szorosabban fűzzön az Egyház küldetéséhez, s támogasson abban, hogy a keresztény hitről tanúságot tegyünk szóval, melyet tettek követnek. A bérmálás – mint a keresztség is – a keresztény ember lelkébe lelki pecsétet, eltörölhetetlen jegyet nyom; emiatt az életben csak egyszer vehető fel. Keleten e szentséget közvetlenül a keresztség után szolgáltatják ki, és követi az Eucharisztiában való részesedés; ez a hagyomány a keresztény beavatás három szentségének egységét emeli ki. A latin egyházban e szentséget akkor szolgáltatják ki, amikor a bérmálandó eléri az értelem használatának korát, s kiszolgáltatása általában a püspöknek van fönntartva, annak jelzésére, hogy ez a szentség megerősíti az egyházi köteléket. A bérmálandónak, aki elérte az értelem használatának korát, meg kell vallania a hitet, a kegyelem állapotában kell lennie, akarnia kell a szentség fölvételét, és késznek kell lennie arra, hogy vállalja Krisztus tanítványának és tanújának feladatát az egyházi közösségben és a földi dolgok közepette. A bérmálás szertartásának lényege a szent krizmával való megkenés a megkeresztelt ember homlokán (Keleten más testrészein is), kézrátétel és e szavak kíséretében: “Vedd a Szentlélek ajándékának jelét” (a római szertartásban); “a Szentlélek ajándékának pecsétje” (a bizánci szertartásban). Amikor a bérmálás a keresztségtől függetlenül történik, e két szentség összetartozását többek között a keresztségi ígéretek megújítása is kifejezi. A szentmisében történő bérmálás a keresztény beavatás szentségeinek egységét emeli ki.
Lelkipásztori körzetünkben a bérmálás szentségét iskolásainknak 7-8. osztályos korban szolgáltatjuk ki, két évente a megyésfőpásztor által. Ezt megelőzi egy felkészülési év, mely a hittantudás mellett bevezet a keresztény nagykorúság felelősségteljes világába a különböző közösségi és egyéb programok által. 
A hitoktatóval egyeztett módon kérem töltse ki az alábbi adatlapot, ha kéri a bérmálás szentségének felvételét!

Kérjük, töltse ki az alábbi adatokat!

A kitöltő személy adatai

Vezetékneve *
Keresztneve *
E-mail címe *
Telefonszáma *
Lakóhelye:
Kinek a nevében jár el?

A bérmálkozó személyes adatai (amennyiben a bérmálkozó kiskorú, úgy kérjük a szülők elérhetőségeit megadni)

Neme
Születési neve
Születési helye
Születési helye kerület
Születés ideje
Lakóhelyéhez tartozó Plébánia
Csoport
Osztály

Email címe
Telefonszáma
Lakcíme:
Levelezési címe:

Keresztelés helye
Keresztelési Templom címe
Keresztelés időpontja

Elsőáldozás helye
Elsőáldozási Templom címe
Elsőáldozás időpontja

A bérmálkozó szüleinek adatai

Édesanya:
Vezetékneve
Keresztneve
Leánykori neve
Telefonszáma
Email címe
Végzettsége
Foglalkozása
Édesapa:
Vezetékneve
Keresztneve
Telefonszáma
Email címe
Végzettsége
Foglalkozása
Egyházi házasságkötésük helye
Egyházi házasságkötésük ideje
Polgári házasságkötésük helye
Polgári házasságkötésük ideje
Egyházi házasságkötésük miért maradt el?

A bérmálás helye

Plébánia
Bérma neve
Keresztlevél feltöltése
Védőszent

Bérmaszülő
Név
Bérmaszülői engedély feltöltése

Visszaigazolás módja

Az alábbi lehetőségek közül válassza ki a visszaigazolás módját
Jelen űrlap “BEKÜLDÉS”-ével elfogadom és hozzájárulok, hogy a Budapest-Rákoskeresztúr Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia az általam igényelt szolgáltatásokkal kapcsolatban átadott saját és hozzátartozóm személyes adatait a Plébániaablak zárt rendszerében kezelje, a GDPR alapján biztonságosan tárolja és az igényelt folyamatokhoz, szolgáltatásokhoz, megrendeléshez kapcsolódó katolikus egyházi, állami hatósági és nem hatósági eljárások során a katolikus egyháznak és eljáró hatóságoknak, szervezeteknek az igénnyel / megbízással / meghatalmazással kapcsolatos ügyintézésre átadja. Az általános adatvédelmi tájékoztatót (ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ) elolvastam és elfogadom. Jelen jóváhagyásom írásban megküldött egyoldalú nyilatkozatommal bármikor visszavonhatom.
Budapest-Rákoskeresztúr Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia
1173 Budapest, Pesti út 136.
Tel.: +36304480901

2020. augusztus 16-ig hivatali szünet van! E-mailre tudunk válaszolni!

Munkatársak, személyes elérhetőségek

Plébános Urr Zsolt Ipoly

Monor, Monorierdő, Vasad

Irodavezető Fazekas Jánosné, Krisztina

  • Stabil +36 29 412 223 (csak hivatali időben)
  • Mobil: +36 30 884 62 02 (csak hivatali időben)
  • E-mail iroda@monorplebania.hu

Internetes elérhetőség
Honlap: monorplebania.hu
E-mail: iroda@monorplebania.hu

Hivatali idő a személyes ügyintézésre (munkanapokon)
Hétfő, Kedd, Szerda: 08:00-12:00
Csütörtök: Zárva
Péntek: 08:00-12:00 14:00-16:00
Szombat, Vasárnap: Zárva

Esketési, keresztelési megbeszélésre csak hivatali időben tudunk lehetőséget biztosítani!

  • Számlaszám: 11742056-20052755 OTP Bank
  • Adószám: 19828048-1-13

Súlyos beteg ellátása bármikor kérhető a plébános elérhetőségén!

Az oldal használatához a következő, naprakészen frissített böngészők letöltését javasoljuk